Mila Haugová: Magenta

Feléled a nyugati szél… Zephyr…

oly simogató ez a név… rejthetne akár

szeráfot is, daloló arkangyalt…

rám vár minden… a muskátli, még

virágjában… ideje bemenekíteni az első

fagyos éjek elől… a kerti kanna

és csap, a paprika- és paradicsomfürtök,

szárazbab-hüvelyek, szőlőskerti kesergő

őszibarack… ideje a szüretnek

Chardin tömör szőlői még a drótkerítésen

roskadoznak, aranyló, büszke birsekkel

kell hadakoznom (hol vagy ilyenkor, hogy biztos

kezeddel magadhoz ragadj egyet az éles

kések közül, és felhasítsd a fanyar

gyümölcsöket?) elmélkedem közel- s távolságról

ekhózok, szakadékká hasadva

élek itt (egyedül te érezheted az

ereimben pulzáló időt) markáns illat

csap orron, a dió kezdi levetni héját

(egyszer egy zöldet félbevágtál nekem)

hajnalka nyit még indigó tölcséreket

kínnal tekergőzik (szerelmi

extázis hátamba karmolt rajzok

bőröm akárha körzőhegy hasítaná)

igéző szavak szakadnak fel az emlékezet

partvidékeiről: szibériai írisz…

Brunello di Montalcino…

Künn ablakomon esőfüggöny, benn

a kutya ázott-aranybarnán, a szív

derengő bíbora, mint rózsaszirmok kontúrja

Reggel

a fehérlő ablak mögött ló üget tova,

hátán a csupasz bánatba burkolózó nővel

Áldj meg Uram és őrizz engem… küldd el

mellém három angyalod…