Στέλλα Πετρίδου: 

Άστεγος

Στο δρόμο σέρνομαι χαμένος,
μισόγυμνος, κυνηγημένος,
και μοναχός.
Καπνός τα φράγκα μου απ’ την τσέπη,
ό,τι απόμεινε απ’ τα πρέπει.
Είμαι φτωχός.

Πλάνα η ματιά μου, σαστισμένος,
αλλού στη σκέψη, μπερδεμένος,
σχεδόν τυφλός.
Πίσω μου σκόρπιες αναμνήσεις
γίνονται πλέον παραισθήσεις.
Μένω μισός.

Μπροστά μου άφαντη η συμπόνια,
σαν απομίμησης κολόνια,
φίλος κι εχθρός.
Σπρώχνει τη λύπη κατακάθι
να κουβαλάει κάθε αγκάθι
που βρέχει μπρος.

Σφίγγω τα χέρια μου στον πόνο
κι από τις τύψεις μου γλιτώνω.
Μικρός θεός.
Μα η ιστορία συνεχίζει
και τη ζωή μου την ορίζει
σαν τιμωρός.

Κι αν τώρα σέρνομαι χαμένος,

από ελπίδα ξοφλημένος
και μοναχός,
βαριά τα πόδια μου στο κρύο,
ανάστασή μου το αντίο
και λυτρωμός.

*

Sztella Petrídu: Hajléktalan 

Jakabffy Éva Zoé fordítása (Országos Idegennyelvű Könyvtár műfordítás pályázata, I. díj) 

Az úton vánszorgok elhagyva 

flaszter rongyos, kiűzött vadja 

szál egyedül. 

Zsebem lyukas, kámfor lett pénzem 

amim csak volt, már mind feléltem 

több nem kerül. 

Homály telepszik a látványra 

agyam, régebben kincsesbánya 

üres belül. 

A múltam: foszlány emlékképek 

arcom, bár vízióktól tépett 

átszellemül. 

Jelenem: elillant sajnálat – 

mű-parfüm. Kit hittem barátnak, 

mind elkerül. 

Ki a szánalmat eltaszítja, 

záporzik rá tövisnek kínja, 

kénytelen tűr. 

A gyötrelmet magához vonja, 

s lehull róla bűnbánat gondja, 

megistenül. 

De folytatódik a történet – 

a sorstól újabb botütések, 

ítéletül. 

S ha most itt vánszorgok elhagyva 

flaszter rongyos, kiűzött vadja 

szál egyedül, 

fázó lábamnak már nehéz ez, 

de hogy közel jut a végéhez, 

szinte repül.